A kínai filmpiacon fektet be a News Corporation

Rupert Murdoch médiabirodalma, a News Corporation 19,9 százalékos részesedést vásárolt a kínai Bona Film filmgyártó és -forgalmazó cégben, megvetve ezzel lábát az ázsiai ország filmpiacán.

Hozzászólok

Egy érvényes pályázat érkezett az Átrium mozira

Egy érvényes pályázat érkezett be a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. által az Átrium mozi értékesítésére márciusban kiírt pályázatra – közölte Körösvölgyi Zoltán, a Budapest Film Zrt. vezetője az MTI érdekl

Hozzászólok

Mario Puzo családja harcra kész

A keresztapa írójának örökösei felkészültek a Paramount Pictures elleni háborúra egy könyvkiadás kapcsán.

Hozzászólok

A telekommunikációt is megreformálhatja az MTA SZTAKI valós idejű 3D technológiája

A telekommunikációt is megreformálhatja az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (SZTAKI) által nemzetközi együttműködésben kifejlesztett valós idejű háromdimenziós technológia.

Hozzászólok

IVSZ-SZTNH együttműködés a jogtiszta internetes tartalomért

Együttműködik az interneten elérhető szórakoztató tartalmak, valamint szoftverek, adatbázisok jogi szabályozásának továbbfejlesztésében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Váll…

Hozzászólok

NRC: a magyar internetezőknek csaknem a fele egyetért az internet jogi szabályozásával

A magyar internet-felhasználók 46 százaléka egyetért az internet valamilyen jogi szabályozásával, míg 33 százalékuk szerint nincs szükség ilyen lépésre – ismertette az MR2-Petőfi Rádió Netidők című műsorának blogja az NRC nevű k…

Hozzászólok

Artmozik – Sürgősségi alapot hoz létre a Filmalap

A művészfilm-forgalmazás folytonosságának biztosítása érdekében a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) sürgősségi alapot hoz létre az artmozik és a forgalmazók ˝kritikus helyzetének˝ átmeneti rendezésére.

Hozzászólok

Tíz százalékkal csökkent a hazai mozik látogatottsága 2011-ben

Mintegy tíz százalékkal csökkent a hazai mozik látogatottsága – közölte a Magyarországi Filmforgalmazók Egyesülete a hozzájuk beérkezett adatokra hivatkozva.

Hozzászólok

A kecskeméti rajzfilmstúdió 3D-s műhellyel bővült

Háromdimenziós animációs film is készülhet a jövőben Kecskeméten, miután új, 3D-s műhelyt szereltek fel a rajzfilmstúdióban – mondta Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója a rajzfilmstúdióban tartott sajtótájé…

Hozzászólok

Magmarad a DreamWorks?

A következő hetekben dől el, hogy a DreamWorks animációs stúdió képes lesz-e továbbra is nagy költségvetésű produkciókkal szolgálni a nézőknek.

Hozzászólok

Új pályázat februárban az Átrium mozira

Új pályázatot írnak ki februárban az Átrium mozi értékesítésére, mivel a most lezárult pályáztatás eredménytelen volt.

Hozzászólok

Határozatlan időre felfüggesztette a kongresszus az internetes kalózkodás elleni törvényalkotást

Határozatlan időre felfüggesztette a kongresszus az internetes kalózkodás elleni törvénytervezetek, a SOPA és a PIPA kidolgozását az amerikai kongresszus, miután online szolgáltatók ezrei és a felhasználók milliói tiltakoztak ellenük.

Hozzászólok

Elindult az interneten a világ egyik legnagyobb Super 8-as filmarchívuma

Elindult a világ egyik legnagyobb, folyamatosan bővülő, Super 8-as filmeket, filmrészleteket tartalmazó archívuma – jelentették be a super8.hu munkatársai pénteken a fővárosban tartott sajtótájékoztatójukon.

Hozzászólok

Az SPI International 8 HD csatornát indít a bolgár Satellite BG platformmal közösen

Az SPI TV Ltd. UK, az SPI International csoport tagja ma bejelentette, hogy szerződést kötött a Satellite BG nevű bolgár műholdas platformmal, amely hasonlóan a cseh és szlovák CS Link, Skylink, cseh T-Mobile TV és holland Canal Digitaal szo…

Hozzászólok

A hévízi az ország leglátogatottabb egytermes mozija

Már túllépte idén a 20 ezres nézőszámot a hévízi Fontana Filmszínház, amely Magyarország leglátogatottabb egytermes kismozija és ahol jövőre már háromdimenziós filmeket is vetíthetnek.

Hozzászólok

Révész Balázs nyert az operatőrök lengyel fesztiválján

Révész Balázs nyerte el a hétvégén az operatőrök nemzetközi fesztiváljának Kovács László-díját a lengyelországi Bydgoszczban.

Hozzászólok

Csukás Sándor lett az év operatőre

Csukás Sándor nyerte el idén az Év operatőre – Illés György-díjat a Magyar Operatőrök Társasága által rendezett Aranyszem Operatőr Versenyen.

Hozzászólok

Tovább korszerűsödik az Agora Savaria Filmszínház Szombathelyen

Mintegy 21 millió forint támogatást nyert el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NEFMI) pályázatán a szombathelyi Agora-Savaria Filmszínház nagytermének és kamaratermének technikai fejlesztésére.

Hozzászólok

Milyen jövő vár a tv-csatornák ingyenes videómegosztóira?

Az emberek 89%-a nem ítéli el a tv sorozatok illegális letöltését, ugyanakkor a válaszadók közel fele úgy gondolja, hogy fölösleges jogtalanul letölteni az epizódokat, ha azok ingyen is elérhetőek a televízióban vagy a csatornák vide…

Hozzászólok

Százmillió forint az artmozik digitalizációjára

Két fővárosi és hét vidéki artmozi összesen 100 millió forint támogatást nyert el a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) idei digitalizációs pályázatán, amelynek eredményét Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár jelente…

Hozzászólok